vissza a táplálékkiegészítő oldalra

Ha meg akarod vizsgálni, miért és hogyan jön létre a szervezeted ilyetén reakciója, ismét csak rácsodálkozhatsz arra, szervezeted milyen összehangoltan működik és semmi sem történik véletlenül sőt mindenek alapos oka van.
Tested folyamatosan biológiai háborút folytat a túlélésért, a duzzadás és a gyulladás a test bölcs válasza, mert ezzel barikádot von a terület köré, így akadályozva meg, hogy az a szervezeted további részében is elterjedjen és a tested öngyógyító anyagai elkezdhessék a munkájukat..Tehát figyelj ezekre a jelzésekre, tanuld meg mit mond neked a nap minden percében és órájában a tested és segitsd ne hagyd őt magára ! |
Igen fontos a szerepe a vérnek a gyulladások kialakulásában több szempontból is. Tekintettel arra, hogy a véred a tested legkisebb zugába is eljut, hiszen a tápanyagokat ő szállítja. Viszont, amennyiben a táplálékkal, vagy akár a bőrön keresztül káros anyagok jutnak a vérbe, azt is eljuttatja a szervekhez, ahol a legkülönbözőbb rendellenességeket indíthatnak el ill. hozhatnak létre, ilyenek pl. a gyulladásos folyamatok.
Tehát az áramló vér révén a test összes sejtje kapcsolatban áll egymással. A keringő vér egyrészt szállítórendszer /oxigént, vitaminokat és tápanyagokat szállít a test szöveteinek/ másrészt védőrendszer, a fertőzések leküzdésében játszik szerepet. Ha a keringés leáll, perceken belül beáll a halál.
A vér minden kémiai és szerkezeti összetevőjének meghatározott szerepe van. A csontvelőben képződő vörösvérsejtek szállítják az oxigént a testben. Hemoglobint tartalmaz, ez adja a vér piros színét és veszi fel az oxigént a tüdőkből. Amint a vér keresztüláramlik a test szövetein, leadja az oxigént a sejteknek így téve lehetővé az energia termelést.
A felszabaduló széndioxid ennek az energiatermelő folyamatnak a mellékterméke, amelyet a vér visszaszállít a tűdőkbe, hogy onnan kilélegezve a levegőbe kerüljön. A reakció alatt hő termelődik amely melegíti a testben keringő vért, és továbbadja a hőt, ezt nevezzük testhőmérsékletnek.
A vér összetevői közül a gyulladások keletkezése szempontjából igen fontosak a fehérvérsejtek amelyek a test védelmi rendszerét képezik. Öt fajtájuk van és ezek nagy része a csontvelőben képződik. Mindegyiknek különböző a feladata. Egyesek baktériumokat és idegen anyagokat kebeleznek be, mások bizonyos vegyületeket termelnek. A gyulladásos tünetek tehát a test jelzései a fehérvérsejtek segítségével, hogy valami nincs rendjén, testedet támadás érte.
Amennyiben részletesebben érdekel
- Hol jelentkezhetnek gyulladásos tünetek a testedben ?
- Melyek azok a belső és külső károkozók ?
- Hogyan jön létre és miért ?
- Mire kell figyelned, hogy megelőzd ?
- Hogyan előzd meg, hogy más szerveidre is átterjedjen ?
regisztrálj 5 sorozatból álló hírlevelemre amelyekből tájékozódhatsz és segítséget kaphatsz, hogyan figyelj tudatosabban tested jelzéseire.
Köszönetképpen, mert megtisztelsz a regisztrációddal, megküldöm neked postai úton, teljesen ingyenesen, a világhírű egyetemek kutatásai során elkészült ÖKO -Tesztet azokról a veszélyes összetevőkről amelyek a legtöbb testápolószerben jelen vannak, a mindennapi használatok során !
Megküldöm továbbá "Az Internet végtelen lehetőségei, avagy hogyan lépj ki a taposómalomból !? " című e-bookot!
Ha egyéb témák is érdekelnek, jelöld be még melyikkel kapcsolatban szeretnél hírlevelet kapni ?
Addig is, amíg megérkeznek hozzád az információk, ha van egy kis időd, kattints és látogass el a webáruházba ! Győződj meg róla, hogy jó tanácsaimhoz itt hathatós segítséget kaphatsz konkrét formában is, hogy megakadályozhasd a gyulladások kialakulásást a szervezetedben.
Tájékozódj és tégy ellene míg nem késő !
Néhány fontos 100%-ban káros vegyszer mentes, természetes alapanyagú termékre szeretném felhívni a figyelmed, amelyek feltétlenül a segítségedre lehetnek !
Igen fontos, hogy a szervezet védekezőképessége a lehető legjobban felkészült legyen a különböző káros kémiai anyagok támadásra.
Ebben nagymértékben segíthet a Cascading Revenol új generációs táplálékkiegészítő 23 kiváló antioxidáns tartalmával, amelyek szünet nélkül védelmezik a szervezetet. A Q-10 koenzimen kívül számos gyógynövényt és vitamint is tartalmaz.
Az immunrendszer megerősítésének egyik eszköze a méregtelenítés, ebben segíthet neked a Cassie Tea, ez a méregtelenítő gyógytea. Tradicionális indiai receptúra alapján készült és a különleges szerepe abban áll, hogy közreműködik a sejtek erősítésében. Évszázadokon át bizonyította már hatékonyságát avval, hogy táplálja és erősíti az egész mirígyrendszert és gyorsítja a sejtek megújulását.
A szervezet védekezése során a szervezetnek fokozott tápanyagbevitelre van szüksége, amelyhez kiváló termék nyújt segítséget, a Maximol Solutions. Ásványi nyomelemek élenjáró kombinációját, létfontosságú vitaminokat és fontos növényi anyagokat tartalmaz, és vegetáriánusok is fogyaszthatják. Ezt a különleges és természetes italt a szervezet könnyen hasznosíthatja.
Ajánlom még az eredeti hawaii noni-t a növények királynőjét ! Ez a táplálékkiegészítőnk amely az antioxidánsok természetes forrása, nem tartalmaz tartósítószert és mesterséges színezőanyagot sem. Vegetáriánusoknak különösen ajánlott.
Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy a termékek pontos használatára vonatkozóan az áruházban a termékek mellett fontos információkat találsz !
Örülnék, ha megosztanád velem és más vendégeimmel is a tapasztalataidat, ezért meghívlak a Fórumba, ahol találkozhatsz, ismerkedhetsz hasonló érdeklődésűekkel ill. elolvashatod a hétfőnként megújuló blogomat és megvitathatod vagy kiegészítheted a saját gondolataiddal.
Kattints és íratkozz fel a Fórumra !
Hetente rendszeresen jelenkezem a Fórumon új témával
a témakörben, amelyhez várom a hozzászólásaitokat, ill. kérdéseiteket.
Kattints, hogy megelőzhesd szervezeted gyulladásos tüneteit!
Vissza az oldal tetejére
|