Saját jólétünkért csakis egyetlen ember vállalhat felelősséget mi magunk !

Vidám, mosolygós  napot kedves Látogatóm !

 

Kezdjük rögtön egy meglepő, rendhagyó mondással, Murphy kijelentésével:

” Az alap alaptörvénye: Aki kíváncsi, az nem biztos, hogy megöregszik.” 

Az ajánlatom, tartsuk magunkat ehhez, és folytassuk egy  nem éppen kívánatos de mindenképpen megoldást kívánó kérdéssel ill. megállapítással ! Ugye Te sem szereted a bizonytalanságot ? Ugye Te is azt szeretnéd, ha jól fizető tevékenységgel tölthetnéd a napjaid miközben Te és családod biztonságban érzi magát !

Nos  ha hiszed ha nem, már vannak, akik  ezt kitalálták hogyan oldják meg  és meg is valósították és amit szokatlannak találhatsz,  hajlandók veled megosztani az összes titkukat és megtanítanak arra is, Te hogyan tedd ugyanezt másokkal !

Amennyiben tehát szeretnél magadnak több szabadidőt a családoddal, vagy szeretnél több időt szentelni a kedvenc elfoglaltságodnak a legjobb helyen vagy !

Elsősorban tudnod kell azt, hogy mindezt nem kaphatod meg ingyen !
Kérdés, eléggé akarod-e, van-e benned elég elszántság, hogy változtass a jelenlegi helyzeteden.

Vannak akik fáradtan kelnek fel minden reggel és nem tudják hogyan kerüljenek ki a mókuskerékből !
Mások már kitalálták hogy mit kell tenniük ahhoz, hogy frissen, energiával telten kezdjék a napot !

Vannak akik fix havi fizetésből élnek,  hónapról hónapra alig várják, hogy megkapják .
Mások kitalálták már, hogyan változtathatnak ezen, hogyan kaphatják meg második havi fizetésüket is !

Vannak akik egy életen át másnak dolgoznak, más vagyonát gyarapítják !
Mások kitalálták hogyan lépjenek tovább, hogyan lehetnek  saját uraik !

Sokan szeretnének sok pénzt !

Gondolom Te sem vagy kivétel !

Érdekel Téged, hogyan érheted el ? !

Azonban, ha most azt várod tőlem, hogy sok más ajánlathoz hasonlóan
azt fogod hallani :

Semmiség az egész, lépj be, nem kerül semmibe, nem kell semmit tenned és máris milliomos leszel, akkor ne is olvasd tovább mert csalódás ér !

Ellenben, ha nagy elszántságot érzel, hogy változtatni akarsz, hogy hajlandó vagy energiát fektetni új dolgok tanulásába akkor itt a helyed !

Olvass tovább !

 

Ha erősséged más embertársaiddal a kapcsolatteremtés, ha van benned ellenállhatatlan  törekvés, hogy törődj másokkal és átadd a tudásod amivel ők is boldogulnak akkor itt a helyed !

Ha akarsz a vezetőjük lenni, tanítani, segíteni őket a fejlődésükben, és nem utolsósorban arra, hogyan kamatoztathatják a tőled kapott tudást anyagi gyarapodásuk céljára, akkor itt a helyed !

 


Kész vagyok megosztani veled az összes tudásomat és nemcsak az enyémet.
A magyar és külföldi online marketing szakma elismerten legjobbjaitól tanulhatod meg, az interneten hogyan boldogulhatsz, hogyan lehetsz a magad ura a saját vállalkozásodban, amit akkorára növelhetsz amekkorának a szükségét érzed. Olyan ütemben haladsz vele, ahogy az energiáid, a célkitűzéseid, az álmaid diktálják.

Az új tudásod-,  szakmád elsajátítása közben már pénzt kereshetsz, miközben azonnal gyakorlatot szerzel  és tapasztalatokat a frissen szerzett rendkívül értékes információk felhasználásával.

Ez az önképzésnek olyan formája, amely kitartást, mélységes elhivatottságot és érdeklődést kíván meg a termékek iránt is, amelyek az anyagi gyarapodásodat biztosítják az internetes tevékenységed segítségével és webáruházaddal.

 

A képzést termék- és online marketing tréningek,  szakkönyvek- és CD-ék, tanulmányok biztosítják valamint egyéb személyes- és internetes képzések, webkonferenciák,  és az áruházhoz kapcsolódó online szolgáltatások különböző formái.

A lehetőségek tárházát ajánlom neked, kérlek ha többet szeretnél tudni a fent vázolt témáról, iratkozz fel az ingyenes hírlevélre, így folyamatos értesítést kaphatsz a önképzési lehetőségekről és a termékekről.

 

 

Kérlek, a regisztrációhoz töltsd ki az adatlapot, hogy a megfelelő tájékoztatást kaphasd az üzlettel és az online marketing képzéssel kapcsolatos hírleveleimben !

Név:*
Email:*
Telefonszám:
Megjegyzés:
 

Szeretném ha igazán megismernéd ezeket a különleges, természetes alapanyagú, káros vegyianyag mentes, innovatív termékeket és a hozzájuk kapcsolódó filozófiát, ezért kérlek ha még nem jártál a termék oldalakon vagy az áruházban, egy-egy kattintással látogass el az alábbi helyekre. termék és áruház
Annál is inkább szeretnélek erre kérni, mert érdekel a véleményed, mi az ami tetszik, mit hiányolsz, mit tennél másképpen, ha  Te választanád ezt az üzleti megoldást. Regisztrálásodért és véleményedért cserébe megküldöm ingyenesen az Eredményes Online Marketing 10 alaplépése című e-book-ot.

Lehet még egy kérésem ? Légyszíves küld tovább ismerőseidnek az elérhetőségemet: http://www.egeszsegmegorzes.com/uzletilehetoseg.html örülnék, ha minél több véleményt hallhatnék tőlük.

Ha észrevetted már, a termékcsoportokhoz ill. egészségügyi problémákhoz valamint az üzleti oldalhoz külön-külön  Fórum tartozik, ahol minden hétfőn indítok egy-egy  blogot, és a témához szintén várom a hozzászólásokat.

Kattints és íratkozz fel a Fórumra !

Engedd meg, ahogyan Murphy-vel köszöntöttelek,  most egy Murphy mondással vegyek búcsút:

„A folyomány bizonyítmánya: A jóságos lény annyit hajtogatja jövendöléseit, hogy szava beigazolódik”. 

Kérlek értsd ezt abszolút pozitív, megfontolandó tanulságként !

További szép napot !

Helena

 

További információkkal állok rendelkezésedre

Baráti üdvözlettel

Nagy Helena
Független Neways Tanácsadó
Online marketing menedzser
e-mail: helenanagy.clear@gmail.com
MT: 06-30-500-3638

         

Regisztrálj, hogy megkaphasd az Eredményes Online Marketing 10 alaplépése című e-bookot.

Név:*
Email:*
Telefonszám:
Megjegyzés: